Bortúra az északi parton - Almádi

Túránk utolsó állomására láthatóan korán érkeztünk, nyilván nem heverték még ki a népek az előző másnapot. Összesen egy borkunyhót találtunk nyitva, ahol viszont már délután 3-kor is egész jól alakult a hangulat. Furcsa módon egy egri borászat volt, amit a Bikavérünnepen történetesen kihagytunk, idő hiányában, a Tóth Ferenc Borvára. Véletlenek különös együttállása :)

Kellemes borok, a tömeg hiánya pedig kifejezetten üdítően hatott már a sokadik napon. Ezután nem is fecséreltünk túl sok időt a várakozásra - a többiek még jó idő múlva sem kapkodtak kinyitni, a nép viszont szivárgott lassan, így rövidre zártuk a délutánt egy jó Cabernet-vel, mert az sose rossz.

Este az erkélyről egy üveg rosé mellett megnéztük még a part összes tüzijátékát egyszerre, aztán jólesően összeestünk, nyugtázva a túra és részünkről a szezon végét. Panaszra semmi okunk, kezdésnek nem volt rossz ez a 6 boros móka egy nyárra. Jövőre folytatjuk, remélhetőleg új helyszíneken is.

Bortúra az északi parton - Harmadik állomás, Balatonfüred

Innen jött az egész túra ötlete. Két éve hirtelen felindulásból belecsöppentem a Füredi Borhetekbe és nagyon tetszett. A környezet, a borok, a hangulat. Már akkor szándékomban állt visszatérni. Most megtehettem az elképzelhető legjobb társasággal.
Kaptunk kölcsön biciklit (melyek műszaki és esztétikai állapotáról inkább mélyen hallgatok), csodával határos módon egészben és még a vihar előtt oda is értünk a Tagore sétányra. Rövid bámészkodás után azonban gyorsan fedett hely után kellett néznünk, így tettünk. Bevásárlást és uzsonnát bonyolítottunk, míg viselhetőre csendesült az eső.
Mire visszaértünk a pavilonokhoz, már alig áztunk. Nem vesztegettük sokáig az időt, de tutira akartunk menni az első kóstolással, így Figuláék Sauvignon Blanc-jával indítottunk. Csak mert a Zenit&More elfogyott. Még áprilisban. Nem véletlenül.

Maradva még a fehéreknél, a Zelna Rozáliájával folytattuk, klassz kis fehérbor, amivel most először találkoztunk, meg is kedveltük rögtön. Hogy is lehetne nem kedvünkrevaló egy szőlő, mely Olaszrizling és Tramini keresztezésével született?

Aznapi első rosénak Mészárosék Sziklakönnyét szemeltük ki, szintén jó választás volt - ami egyébként a Borheteken felsorakoztatott összes borról elmondható. Nem kóstoltam mindet, sem most, sem mikor először jártam itt, de a random minták alapján nagyon is ezt sugallja a statisztika.

És valahol itt adtam fel a korrekt fotódokumentációt, de jött még néhány finomság a sorban. Tessék szépen odamenni és végigkóstolni, minden évben szép és jó élmény.
Az estét hagyományosan az erkélyen, meghitten, holdat bámulva, a látottakat-kóstoltakat áttárgyalva zártuk.

Bortúra az északi parton - Második megálló, Csopak

2016.08.18. Csütörtök

Buszoztunk. A már ismerős tempóval és stílussal. De legalább útközben bambulhattunk rá a Balatonra az ablakon át. Leszállva nekiindultunk kávét szerezni, ostoba módon a szállás irányába, amit még órákig nem foglalhattunk el. Onnan viszont csak felfelé vezet az út, mondotta a virágáruslány. Mentünk, mendegéltünk, hegyiránt, még mindig és tovább, felmálházva, tűző napon, meredeken, fel és feljebb. Kitikkadva, lefőve, szédelegve, a jótanácsra nem hallgatva, betértünk a közelebb eső kávélelőhelyre. Szép puccos vendéglátóegység. A mi állapotunkban leledző vándort lenéző pillantással fogadják, a "csak egy kávét szeretnénk" tovább lelketleníti a személyzetet. Azért leültetnek a legközépső, legkisebb asztalhoz, hátha mégis hozhatnak étlapot. Nem. Kösz. Presszót kérünk, kettőt. Tisztán. Fintorognak. A környező vendégek is, egyébként. Ja, nem vagyunk frissen vasaltak és üdék, gyalog jöttünk, a hegyen át, nem olyféle hintókkal, melyeket a parkolóban láttunk. És európai fizetésünk sincs, hogy ebédet rendeljünk meg egy üveg bort. Bocs. Egyetlen dologért mégis megérte felkúszni:

Ez a látvány járt a kávéhoz is, nekünk is. Köszönjük a szívmelengető fogadtatást a  Márga Bisztrónak.A tájtól kissé feltöltődve lebukdácsoltunk a hegyről, tekintve, hogy sürgősen ivó- és zuhanyvízhez kívántunk jutni. Ha kész van a szobánk, ha nincs, már csak le akartuk dobálni a cuccainkat és kifújni magunkat valahol. Sikerült. Házigazdánk barátságos és közvetlen illető volt - nekem kissé túlzottan is. Viszont felfrissülten, magunkat valamelyest összeszedve nézhettünk a következő túraállomás elé.
Túljutva a csalódáson, hogy a partra faluszerte csak strandbelépővel juthatunk le, továbbá szervezetünket zsírosdeszkával megerősítve, meg is néztük magunknak a borral teli pavilonokat. Közelebbről egyet, a Csiszár Család Pincészeténél ragadtunk le egész estére. Kellemes borok, jó társaság, több se kellett.

Bortúra az északi parton - Első megálló, Tapolca

2016. 08. 16. Kedd

A szokásosnál kicsit összeszedettebb szervezéssel, némileg fáradtan és romosan nekiindultunk hát.
Nagyon vártam, mióta csak kipattant az agyamból. Bármi áron és minden körülmények között el akartam cipelni borkóstolásban és rock'n'roll-ban is társamat a Nemzeti Pocsolyához, lévén neki ez új élmény. Nekem is az volt egyszer, mitöbb, kellemes csalódás a gyerekkori emlékeimhez képest. Persze fürdésre továbbra sem tartom alkalmasnak, de már szépnek látom a tavat, a hegyeket, a rengeteg szőlőt. És szűk egy hét alatt 4 borfesztivál tőlünk is dícséretes sportteljesítmény.

Az utazást néhányszori átszervezés, újratervezés, agybajtkapás után, a lehető legkevesebb átszállással, telekocsi-busz kombinációval sikerült összerázni. Némi mázlival megtámogatva házhoz jött az első fuvar, simán eljutottunk Butapestre. Ott azonban akadt 3 szabadon felhasználható és eltöltendő óránk, ami hátizsákkal megpakolva nem is annyira mókás. Micsináljunk-micsináljunk kezdetű morfondírozásunk végeztével elindultunk az állítólag közeli Bőregér felé, mert látnom kellett az üzletet saját szememmel is, a webbolt az csak webbolt. Nem tiltakoztam, "nyálcsorgatásra fel" csatakiáltással lendületet vettünk. Majd rövidtávon el is hagytuk, negyven fokban árnyék nélkül negyedórányi caplatás után. Végül csak odaértünk, a hátizsák lehajítása után rögtön nem bántam semmit, eltekintve attól az apróságtól, hogy az összes kollégám éves fizetése nem volt a zsebemben. Seperc alatt képes lettem volna elkölteni. Meg lehet nézni a linken, szívemnek kedves mi mindenre.
Ígyképpen feltöltődve trappoltunk vissza a Keletihez, le a négyesmetróba - az egy kész vidámpark. Ahogy a női hang közli a megállók nevét magyarul, ám angolított kiejtéssel, minden alkalommal nyerítve kellett röhögnöm. Csodálatos, tényleg. Meg kell hallgatni, igazi magyarikum.
Kelenföldről a következő fuvar egészen Veszprémig repített - szinte szó szerint. Onnan meg busszal jutottunk a végcélig, volt szerencsém csodálkozni a helyi buszsofőrök vezetési stílusán, mely mint Kedvesem felvilágosított, arrafelé teljesen elterjedt és normális. Haladós, kapaszkodós, hullámvasutazós.
Megérkezvén kiderült, szállásadóink barátságosak, hajlékunk tágas és használható, bár a fürdőszoba táján komoly hiányérzetünk támadt, több ponton. Úgy is mint zuhanyfüggöny, stabil vécéülőke és víznyomás. Odaseneki. Sokkosabbak lettünk a bárhol-bármikor felbukkanó, barátkozós, csivitelős, kettő darab intenzív négyéves szöszitől. Jájj. Házigazdánk pálinkával kínált, ami az egésznapos utazás és egyebek után jólesett, kiváltképpen majdhogynem éhgyomorra. Gyors felfrissülés után el is iramodtunk a rendezvény irányába, hisz azért gyűltünk össze.

Rövid séta után, átkászálódva a bazáros- és kajásbódékon meg a játszószereken, meg is találtuk a borászok házikóit - meg a színpadot, kellemetlen közelségben és a tokajihoz hasonló, ormótlan hangosítással. Ismét ordítozhattunk a borokról, míg a türelmünk meg a hangszálaink engedték.

Mindössze két helyen kóstoltunk, nagyon jó választásnak bizonyultak.
Először a Trio Pince remekeit vettük szem-, orr- és nyelvügyre, élvezetes találkozás volt a Szürkebaráttal, a Vulcanusszal és a Rózsakővel, és kellemes beszélgetés alkotójukkal.  

Nehezen ellenállva a kísértésnek, hogy szétbarkácsoljuk a hangtechnikus pultot, mely mellett átsurrantunk a tér másik oldalára, Hoffman Tamással és feleségével társalogtunk egy jóízűt, remek borokkal kísérve.

Ekkor érte el a zaj a tűréshatárunkat, elindultunk hát elemózsiát szerezni. Véletlenül beleesett a kosarunkba két üveg, nagyon nem helyi bor is, amit a szokásos (na jó, még annál is ellazultabb) erkélyhangulatban fogyasztottunk el már a szállásunk kertjében.

2016.08.17. Szerda

Másnap. Az előző nap és este jellegéből kifolyólag, a durvábbik fajtából. Ájulásközeli állapotban szédültünk be az első helyre, ahol látszólag ebédhez lehetett jutni. Rossz ötlet volt. Valami iskoláscsoport étkezésének kellős közepébe pottyantunk, így rengeteget várhattunk elviselhetetlen zajban a gyrostálunkra, amit még csak el sem bírtunk pusztítani. Minőségre és mennyiségre nem lett volna rossz, csak épp semmi köze ahhoz, amit én gyrosnak hívok. Felejtős.
Amint meg bírtam állni a saját lábamon, sétáltunk is rá gyorsan egyet, a Malom-tó-ig meg sem álltunk. Illetve mégis, mert egy szobrot meg akartam nézni. Három létezik belőle, az egyes számú épp útba esett. Kiskirálylány, Marton Lászlótól. (Társai a Duna-korzón és Tokióban szobroznak, ha valakit érdekel)

A tó felé sétálva belebotlottunk a művész következő alkotásába, alaposan megcsodáltuk és körbefotóztuk. Remekmű. A mi gusztusunknak, ebben a bomlott elméjű és kifacsart ízlésű világban, üdítő látvány az ilyesmi.

A tó olyan, mit bármelyik városi tó. Víz, körülötte meg rengeteg nép, drága vendéglátóegységek. Szezonon kívül akár még kellemes is lehetne. Fotót majd mellékel a partnerem, gondolom.
Ami viszont tetszett, hogy városszerte léteznek még kutak. Szomjas vagy, odamész és iszol. Tiszta ingyen. Elképesztő. Ja és dizájnos is, mindenféle figurák köpdösik a vizet, mint például ők itt:

Este visszatértünk a borbódékhoz, hátha tudunk még kóstolni, de nem kívánta a szervezetünk. A tömeget és a színpadról áradó vacakot sem. Szolidan, romantikásan, egymás és egy üveg jó cabernet sauvignon társaságában telt a továbbindulás előtti esténk.

Debreceni Borkarnevál

Jobban mondva Bor- és Jazznapok, mert most éppen így becézik. A hivatalos kóstolópohár speciel tavalyelőtti volt, borkarneválos. Mindegy is.

Egyszerre érkeztünk Debrecenbe, mi és a felhőszakadás. Nem ám akármilyen, pillanat alatt bőrigáztatós, fedél alá is beesős. Így kellő nedvesítéssel vetettük be magunkat az erdőbe, a Békás-tó partjára. Az időjárásnak köszönhetően a finnyásak és nyápicok távol maradtak, így kellemes, tömegmentes volt a légkör, sőt, még a jazzt is megúsztuk, mivel a színpadokon is várták a jobb időt. Semmi kifogásunk nem volt ez ellen.

Az első kóstolást elhamarkodtuk, csak hogy addig is tető legyen a fejünk fölött, gondolván, mi bajunk lehet egy Egri Csillagtól, pláne ha Gál Tibor követte el. A csillagos élményeinkről írtunk az egri beszámolóban, ezt a példányt most egy "ez is egy másik bor"-fintorral nyugtáztuk. Ár-érték aránya: nem nyert.

Mivel ez egy olyan rendezvény, ahol az ország majd' minden borvidékéről érkeznek kiállítók, azt vettük a fejünkbe, hogy próbáljunk valami olyat, amihez nem vagyunk unalomig hozzászokva. Legyen Tolna! - felkiáltással hipphopp le is csaptunk egy házikóra, mint pár korttyal később kiderült, igen jó érzékkel:

Végigkóstoltuk mindhárom borukat, amit most magukkal hoztak, nem győztünk hümmögni meg csettintgetni a nyelvünkkel, közben pedig kellemes, vidám és értelmes beszélgetést folytattunk az ifjú borászokkal. Köszönet az élményért a Simigh Családi Pincészetnek, konkrétabban Timinek és Janónak.

Bár a legtöbb jel az ellenkezőjét mutatja, most már bizonyított, hogy 2014-ben is készültek jó borok.
Ekkortájt már szédelegtem az éhségtől, hát megszakítottuk a túrát egy-egy burger erejéig és talán elkezdtünk száradni is...
Hasraütéses taktikánkat folytatva ittunk egy nagyon illatosnak ígérkező fehér cuvee-t, ahogy azt nagy ravaszul a nevéből megfejtettük. Kellemes volt.

Eddig bírtuk sajt nélkül. Vettünk egy doboznyi vegyeset, azzal indultunk következő áldozatunk felé, még mindig megérzés- és toronyiránt.
Ezúttal egy mátrai kis borászat lett a kiszemelt, nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, azonnal találtunk közös témát és bort. Úgy rémlik, végigkóstoltunk mindent, ami száraz volt és vörös, nekem a Turán lett a kedvencem Laczkóék kínálatából. Többek között azzal az ígérettel engedtek utunkra, hogy ha Gyöngyöspatán járunk, meglátogatjuk őket. Úgy is lesz.

Ekkor már azon agyaltunk, mivel zárjuk az estét, lassan mozgolódtak a zenészek is, a felhők is oszladoztak, amúgy sem volt már sok időnk a következő vonatig, hát visszatértünk még egy jó Cabernet-ra a fiatalokhoz.

Ez csak nekem volt az utolsó, mert a kijárat előtti házikóban felfedeztem egy balatoni Nektárt, állj!-t sikítva belekapaszkodtam partnerem kezébe, merthogy ezt mánazonnal kóstolja meg, hogy motiválva legyen a következő bortúrára, mely hónap közepén várható a Balaton-Felvidéken. Aztán meg rohantunk a villamoshoz. Helyett a villamospótló buszhoz... Egyik kedvencem a debreceni közlekedés... Mindegy. Ennyi voltam.

XX. Egri Bikavérünnep

Egyszer felbukkantam egy rendezvényen, amit épp huszadjára rendeztek meg, én meg először jártam ott, be is fellegzett neki. Nem valószínű, hogy miattam, de erről majd talán máskor.
A Bikavérünnep remélhetőleg nem jár így, hiszen az egrieknek sincs sok más lehetőségük a népszerűsödésre vagy annak fenntartására. És itt nem a PR-borokra, borászatokra gondolok, hanem a kisebb, családi pincékre, fiatal, friss borászokra, akik megérdemlik, hogy esélyt kapjanak. És a közönség is, hogy megismerjen olyan egri borokat, melyek új árnyalatot adhatnak a borvidéknek.

No de hagyjuk az in medias res-t későbbre, kezdem az elején.

Sosem kedveltem az egri borokat, túl savasnak, továbbá unalmasnak találtam őket. Legalábbis amelyeket kóstoltam. Aztán ide most nem tartozó okokból rászoktunk a Bikavérre. Majd belebotlottunk még pár kellemesen fogyasztható fajtába. Gondoltam, akkor gyerünk, nézzünk szét arra közelebbről, hátha teljesen előítéletmentesíthetem magam.

Péntek kora délután érkeztünk a királyi vasúttal, onnan tíz percnyi sétát követően az Évi apartmanba.
Barátságos vendéglátónk, tisztaság, otthont idéző felszereltség és meghittség fogadott bennünket, valamint az apartman punk kabalabékája, akivel seperc alatt összecimboráztunk.
Miután sebtiben berendezkedtünk, elindultunk valami harapnivalót szerezni. Az első "Döner" feliratú cégér le is kapcsolta a gondolkodásunkat, betértünk hát egy dürümre. Hiba volt. Túl vastag, kevéssé fűszeres hús és kevés, szintén nem sok ízű mártás került a kajánkba. Mást nem volt kedvünk megkóstolni ott, ezért messzemenő következtetést nem vonok le, mi mindenesetre nem választanánk újra a Doti Dönert.
Sebaj, éppcsak megérkeztünk, éhen már nem akartunk halni, gondoltuk, leölblítjük egy jó kávéval. Némi séta után nem túl nehezen rábukkantunk az Egri Pasa Sátrára. Hangulatos hely, autentikusnak ható italokkal és édességekkel. Az udvaron sajnos nem tudtunk letelepedni, mert telibe odasütött az összes nap, így a sátorban ültünk az egyetlen szabad asztalkához. Kényelmesen 10-12 fő fér be egyszerre, amivel nincs is baj, ha az ember olyannyira kedveli a tömeget, mint mi.

 A vérnyomásom nem a kávétól ment fel, hanem hogy az ülőhelyek felét elfoglalta az üzletvezetőnek tűnő női hölgy, aki épp az új alkalmazottakat igazította el és holmi papírmunkát intézett. Ennek semmi helye a vendégek között szerintem. Engem kimondottan zavart.

A kávé finom volt, a fiatalember, aki beinvitált minket, felszolgálóhoz illően kedves és udvarias.

Megunva a sokkos élményeket, hazacsoszogtunk, kissé rápihentünk az estére, majd elérkezettnek látván az időt a folyadékpótlásra, átsétáltunk az Érsekkertbe, a rendezvényre, ami miatt végülis ott voltunk.

A koncepció az volt, hogy a borok mellett a hozzájuk készített ételkülönlegességeket is kóstolhasson a látogató, ami teljesen jó ötlet, de mi az utóbbit kihagytuk, mert még nem sikerült feldolgoznunk a dönert...  15 sátorban 30 borászat és 15 étterem kínálatából meglepően keveset voltunk képesek kóstolni, az első néhány korty után el is tűnődtünk azon a különös jelenségen, hogy miért hat másként a bor egy ilyen rendezvényen, mint otthon. Hiszen normális esetben 2-3 pohár bor után még semmi jele a bódulatnak, itt meg az első deci elkezdte szétmosni az agyunkat. Minden szakmai hozzáértést nélkülözve, de teljes magabiztossággal meg is állapítottuk, hogy a bor szakszerű tárolása okozhatja.
Az első tétel Ostorosék Egri csillaga lett. Rendkívül gyümölcsös, illatos, annyira, hogy nem is éreztük száraznak. Pedig annak kell lennie. Szerintem nem volt rossz, bár indításnak kicsit hangos.

Mivel azt szerettem volna ábrázolni, hogy nincs két hasonló Csillag, egy Lelkifröccsel folytattuk. Én épp csak megnyaltam, pont elég volt. Ez már határozottan száraz, de elképesztően savas is volt, az a fajta, amitől úgy lehet csinálni, hogy brrrrrrrrrrrr. Valóban kijózanít.

Ezen a ponton közölte a partnerem, hogy jó, érti, mit akartam mondani, csak ne igyunk több ilyet :) Többek között Gál Tibor borait ajánlotta vendéglátónk, hát őt választottuk következő áldozatnak.

Kellemes volt a rosé és a TITI becenevű Bikavér is, a kiszolgálás profi, a tömeg nagy, így továbbálltunk. Ezen kívül az Egri Borbarát Hölgyek ajánlásával ittunk egy pohár Thummerer rosét, és elég is volt az este tömeggel terhelt részéből, visszahúzódtunk az erkélyünk meghittségébe, ahol szerencsére csak nyomokban hallottuk a zenei programot, ami nem súrolta alulról sem az igényeinket. A rakenrollt ismét magunknak kellett szolgáltatnunk.

Másnap visszatértünk még néhány napfényes fotó erejéig, de már poharak nélkül. Körbefotóztuk a Rozsdás Kft kreatív műveit, a veterán járgányokat és megismerkedtünk a kézműves részlegen egy igen tehetséges szarvagombaárus úriemberrel. Jó a szövege, finomak a termékek, akinek futja egy falatnyi luxusra, ajánlom a Terra Tuffola finomságait. Fel szoktak bukkanni gasztrofesztiválokon.
A Bikavérünnep összességében jó kis rendezvény, igényes, ingyenes, a kóstolópohár földi áron megvehető és 20 éve működik. Szerethető hétvégi program a borok kedvelőinek.
Azt hiszem, a hétvége szubjektív fénypontja a szombat este volt. Legutóbb osztály- illetve céges kiránduláson jártunk a Szépasszonyvölgyben, hát nekiindultunk. Irányítós térképes mobilalkalmazás segítségével rögtön vadregényes tájon kötöttünk ki, de kis józan ésszel sikeresen visszanavigáltunk a civilizációba. A völgyben a kóstolás helyszínének kiválasztását ezúttal férfimunkává nyilvánítottam, de az irányvételünket nagyrészt az befolyásolta, hogy minél távolabb kerüljünk a kissé erőszakosan szolgáltatott cigányzenétől. Menekülés közben 3 remek pincében pihentünk meg, kóstoltunk és VÉGRE! beszélgettünk jókat a hozzáértőkkel.
Sike Tamás pinot noir roséjával kezdtünk és nagyon élveztük, míg túl közel nem jött a rezesbanda, a szomszéd asztalnál gyanútlanul iszogató szlovák társaságot "szórakoztatni". Láthatóan nem élvezték.

 Mi menekülőre fogtuk és meg sem álltunk a park túloldalán a Farsang Pincéig.

Igazán kellemesen elcsevegtünk, végre némi fény derült a Bikavér és a Csillag összetételének homályára, teljesen költségmentesen megízlelhettük az általuk készített legfrissebb Csillagot, be is csomagoltattunk gyorsan egy palackkal, mert nagyon sikerült bornak találtuk. Egy-egy szelet zsíros kenyérrel a kezünkben, felvidámodva indultunk tovább, meg sem álltunk a 22. számú Greg-Vin pincéig.

A két fiatal a pultban zseniális jelenség, imádtuk őket. Válaszoltak, kérdeztek, ajánlottak, szórakoztattak, érdeklődtek, üdítőleg hatottak ránk. Gergő borai közül jó néhányat megkóstoltunk, egy korty, egy-egy pohár erejéig, melyik mennyire fogott meg. A Tűzmadár nagyon. Hazahoztuk és várjuk, hogy palackba, címkébe öltöztetve találkozzunk vele kereskedelmi forgalomban is. Köszönjük az élményt.
A völgyből kifelé tartva még szobrot fényképeltünk, kettőt is, nőneműeket.

A hazaúton ismét beleszerettem a kezemet fogó illetőbe, legalább kétszer. Ritka kincs, aki szó nélkül a nyakába kap, mert le akarom fotózni a szépasszonyt, pedig nem volt róla meggyőződve, hogy a térde is akarni fogja - ez persze utólag derült ki. Még ritkább, aki percekig álldogál velem a járdán, hogy meg ne zavarjuk az arra bóklászó sünt, míg biztos távolságba nem ér az úttesttől.
Még napközbeni csavargás közben beszereztük A Fura Bort. Sokáig értetlenül szemléltük a palackját, aztán megkóstoltuk és továbbra is értetlenek maradtunk. Azóta nem próbáltuk megfejteni, a hűtőben várja, hogy újra nekifussunk. Mutatom a csomagolást, aki látott már bort, érteni fogja, mit furállok rajta.

És itt kellett volna véget érnie a hétvégének. A kellemes része úgy is tett. A vasárnapot már ott elszúrtuk, hogy kibújtunk az ágyból, méghozzá korán, hogy emberi időben hazaérve családlátogatási kötelezettségünknek is eleget tehessünk. Kisétáltunk az állomásra, jegyet váltottunk, eddig nem is volt baj. Aztán bementünk az egyetlen ott fellelhető büfébe reggelit és kávét szerezni. A feltehetően törzsközönség már rég nem tiszta (tán sose volt) fejjel rontotta a reggel hangulatát, hangoskodás és kéretlen bizalmaskodás által. Hangulatunk tovább felhősödött, amikor a vonat igen kényelmesen, rögtön egy perc késéssel indult. Ami bár a magyar királyi vasúttól nem szokatlan, a 3 perces átszállási időnket 30%-kal rontotta. Füzesabony metropolisz állomásra 7:51-kor érkeztünk, mikor is láttuk elhúzni az intercityt, mellyel haza óhajtottunk volna jutni, helyjegyeink birtokában. Nem túl vidáman érdeklődtünk, hogy mik hát a lehetőségek, hogy mégse e pompás helyen töltsük a nap hátralévő részét. A hölgy kedvesen és segítőkészen, de nem túl biztató opciókat ajánlott, a leggyorsabb verzió a 2 azaz kettő óra múlva induló IC volt. És egy nagy büdös kérdőjel, hogy ugyan mi a francot fogunk művelni ebben a nyüzsgő nagyvárosban mindaddig. Körbesétáltuk mind a két utcát, majdnem 3 perc alatt, megtekintettük az állomás épületét, mely az információs tábla szerint az elsőszámú építészeti látnivaló a városban (anyámborogass, milyen lehet a többi?!), majd leültünk a peronon és buborékot fújtunk, míg meg nem... untuk.

NE MENJETEK MÁVVAL SEHOVÁ, HA ÁT KELL SZÁLLNI! (És nincs rá legalább egy óra, azt talán képesek tartani, de nem mindig)
Később a vonaton találkoztunk pár mókás sztorival, amiken kínunkban remekül mulattunk, színtiszta, őszinte kárörömmel. Mert hogy velünk a máv kibabrált, az szomorú de objektív történés. Ezek viszont önerőből voltak hülyék. Az egyik rossz irányba szállt fel az IC-re, a másik meg felkísérte az édesanyját és ottragadt, mert elindult a vonat... No comment.

Terv szerint egy hónap múlva Debrecenből jelentünk.

Bacchus legyen veletek!

Tokaji Bornapok 2016. június 3-5 Második felvonás

A szerelmi pincesor talán túl közel van az állomáshoz, aki a vonatokat, és a bort is szereti, hiszen Tokajból nem biztos, hogy sokat fog látni, az érkezést követő órákban / napokban.
Bár a mozdony szép,  a bor is finom, de azért akad még látnivaló.

 Péter Pince

 Kellemes séta után, a kihalt szállodában vettük át a szoba kulcsot, mint szombaton kiderült, aznap egyedüli vendégek voltunk, (a folyókra néző erkéllyel) számunkra nem kis örömet okozva, figyelembe véve ki-kiújuló tömegiszonyunkat, ami néha 1-2 főnél is jelentkezik.

 Ezután katartikus élmény volt Tokaj óvárosát végigsétálni, kb a Déli-sark népsűrűségével találkozva, a Bor-Bárig több házi és vad állatot láttunk, mint embert. Külön felemelő volt, hogy egyáltalán nyitva van valami Thor napján, esti sétánk vége felé, e mellé udvarias kiszolgálást, és hibátlan italokat is kaptunk, az alkoholfokok még emberi skáláját bejárva.
Az estét viharra várva bár, de egy csodálatos tiszta égbolt alatt fejeztük be az erkélyen, hagyományos és hullócsillagok alatt, pár korty bor társaságában.

 Másnap eljött a Borfesztivál ideje is, a szállodába is érkeztek vendégek, a nép is kezdett gyűlni a városkában, felkerekedtünk hát mi is különböző úti célokkal. A kis kilátóból, még mindig gyönyörű a látkép, még mindig sok az idióta, és még mindig nem szabad kajakómával belevágni a feljutásnak.  A kukákat nem nagyon ürítik abban a magasságban, viszont szép árnyat adó fák alatt lehet kilihegni magunkat, majd gyönyörködni a tájban, ha elég türelmesek vagyunk, és kivárjuk míg eltűnnek a különböző fejletlenségi szinten létező pózer egyedek. A türelmesek viszont pazar látványt tudhatnak magukénak.

A termelők nagyrészt személyesen álltak ki a kis fabódékba boraik népszerűsítésére, az általunk kóstoltak kivétel nélkül a kitűnő kategóriába estek. Nagyon kellemes volt,  a termelőkkel "beszélgetni" a műveik ízlelgetése közben. Bár a szervezők maximálisan megtettek mindent ennek el-lehetetlenítésére,  a kritikán aluli agyonhangosított vinnyogó idiótákkal a színpadnak nevezett förtelemplaccon. (Legalább nem akartak belépti-díjat szedni, hogy pozitívumot is említsek a rendezőségről, pedig nagyon nem kívánok karaktert pazarolni az agyhalottakra.) 
A kóstolt borok közül, a "Dorombor" fantázianevűt tudom ajánlani nyugodt szívvel, igazán finom termékek ötletes fiatalos desing-al megtámogatva.

 Dorombor 

 A Világörökségi Bormúzeum valóban felejthetetlen élmény, a teljes Tokaji és a testvér-borvidékek borászati ágát érintő több helyen is interaktív kiállításaik mellett, helyet biztosítanak környezetükben élő művészeknek is, hogy alkotásaikkal új színt vigyenek ország világ elé. Esetünkben a Tiszaörsi Szabó István makettező művész alkotásait csodálhattuk meg "STAR WARS" témakörben.Ezekről álljon itt néhány fotó.

Léghajózással kapcsolatos terem falrajzai

Tokaj város pecsétje

A Gönczi hordó útja

Tokaj Világörökségi Bormúzeum

Szombatra más nem maradt hátra, mint a hőségben egy szabadtéri búbos kemence mellett meghozott döntés, miszerint nem várunk már estig az általunk egyáltalán nem várt műsorra, a számunkra fontos események megtörténtek, így vissza sétáltunk a szerelmi pincesorra Xera által ajánlott néhány bor erejéig, majd optimális időben felpattantunk egy arra járó fémhernyóra, hogy hazarepítsen bennünket, ezáltal felkészülhessünk a XX. Egri Bikavérünnepre, ahonnan következő beszámolónk érkezik.