Debreceni Borkarnevál

Jobban mondva Bor- és Jazznapok, mert most éppen így becézik. A hivatalos kóstolópohár speciel tavalyelőtti volt, borkarneválos. Mindegy is.

Egyszerre érkeztünk Debrecenbe, mi és a felhőszakadás. Nem ám akármilyen, pillanat alatt bőrigáztatós, fedél alá is beesős. Így kellő nedvesítéssel vetettük be magunkat az erdőbe, a Békás-tó partjára. Az időjárásnak köszönhetően a finnyásak és nyápicok távol maradtak, így kellemes, tömegmentes volt a légkör, sőt, még a jazzt is megúsztuk, mivel a színpadokon is várták a jobb időt. Semmi kifogásunk nem volt ez ellen.

Az első kóstolást elhamarkodtuk, csak hogy addig is tető legyen a fejünk fölött, gondolván, mi bajunk lehet egy Egri Csillagtól, pláne ha Gál Tibor követte el. A csillagos élményeinkről írtunk az egri beszámolóban, ezt a példányt most egy "ez is egy másik bor"-fintorral nyugtáztuk. Ár-érték aránya: nem nyert.

Mivel ez egy olyan rendezvény, ahol az ország majd' minden borvidékéről érkeznek kiállítók, azt vettük a fejünkbe, hogy próbáljunk valami olyat, amihez nem vagyunk unalomig hozzászokva. Legyen Tolna! - felkiáltással hipphopp le is csaptunk egy házikóra, mint pár korttyal később kiderült, igen jó érzékkel:

Végigkóstoltuk mindhárom borukat, amit most magukkal hoztak, nem győztünk hümmögni meg csettintgetni a nyelvünkkel, közben pedig kellemes, vidám és értelmes beszélgetést folytattunk az ifjú borászokkal. Köszönet az élményért a Simigh Családi Pincészetnek, konkrétabban Timinek és Janónak.

Bár a legtöbb jel az ellenkezőjét mutatja, most már bizonyított, hogy 2014-ben is készültek jó borok.
Ekkortájt már szédelegtem az éhségtől, hát megszakítottuk a túrát egy-egy burger erejéig és talán elkezdtünk száradni is...
Hasraütéses taktikánkat folytatva ittunk egy nagyon illatosnak ígérkező fehér cuvee-t, ahogy azt nagy ravaszul a nevéből megfejtettük. Kellemes volt.

Eddig bírtuk sajt nélkül. Vettünk egy doboznyi vegyeset, azzal indultunk következő áldozatunk felé, még mindig megérzés- és toronyiránt.
Ezúttal egy mátrai kis borászat lett a kiszemelt, nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, azonnal találtunk közös témát és bort. Úgy rémlik, végigkóstoltunk mindent, ami száraz volt és vörös, nekem a Turán lett a kedvencem Laczkóék kínálatából. Többek között azzal az ígérettel engedtek utunkra, hogy ha Gyöngyöspatán járunk, meglátogatjuk őket. Úgy is lesz.

Ekkor már azon agyaltunk, mivel zárjuk az estét, lassan mozgolódtak a zenészek is, a felhők is oszladoztak, amúgy sem volt már sok időnk a következő vonatig, hát visszatértünk még egy jó Cabernet-ra a fiatalokhoz.

Ez csak nekem volt az utolsó, mert a kijárat előtti házikóban felfedeztem egy balatoni Nektárt, állj!-t sikítva belekapaszkodtam partnerem kezébe, merthogy ezt mánazonnal kóstolja meg, hogy motiválva legyen a következő bortúrára, mely hónap közepén várható a Balaton-Felvidéken. Aztán meg rohantunk a villamoshoz. Helyett a villamospótló buszhoz... Egyik kedvencem a debreceni közlekedés... Mindegy. Ennyi voltam.